Szülinapi Spanyolország

Ivi hónapokig törte magát, hogy kitalálja, mi tehetné az 50. szülinapomat igazán emlékezetessé.

Nem volt könnyű dolga, mert én nem tulajdonítok nagy jelentőséget az ünnepeknek, és mindig leszerelem azzal, hogy ajándékot nem kérek, mert megvan minden, ami kell. De Ivi nem adja fel ilyen könnyen, átmegy agyzsugorítóba, és kiszedi belőlem, hogy szeretném, ha Boti legalább egy pár napot velünk tölthetne októberben, meg azt is, ha ő is kipróbálná az új hobbit, a kerékpározást, hátha lehetne ebből később valami, amit közösen űzünk.
Botit nem volt könnyű leszervezni a budapesti kötelezettségei miatt, de valahogy sikerült megoldani, hogy velünk töltsön egy egész hetet. Voltunk bringázni, ahol büszkén bemutathattam, mennyit feljődtem a nyár óta, együtt szurkoltunk Volkanovski-nak a UFC 294-en, és rommá vertem mindenkit egy utrecht-i bowlingozáson.
Az Ivivel közös bringázásnak annyi előzménye volt, hogy az egyik, nyáron vásárolt biciklit neki szántuk, de kipróbálta, és kiderült, hogy a sérült könyöke miatt szinte egyáltalán nem tudja kezelni a koskormányon levő féket, mert gyakorlatilag nem éri el. A mindenféle buherálás helyett úgy döntöttünk, neki egyenes kormányos bringa kell.
Rotterdamban van egy kétszintes, irgalmatlanul nagy kerékpárbolt, több száz biciklivel. Az volt a terv, hogy itt mindenféle járgányt kipróbál, megnézzük, melyik passzol a leginkább neki. Majd hazamegyünk és mindennek tudatában szülinapra ő is, és én is veszünk egy-egy használt bringát a Marktplaats-on (ez a Vatera/Jófogás holland megfelelője, csak használt bringából itt óriási a választék). A kerékpárboltban mindkét szinten egy kb 3 méter széles, 4-500 méteres körpályát alakítottak ki, hogy bárki bátran végigpróbálgathassa a kínálatot. Nekünk nem kellett kétszer mondani, én 1-2 körönként pakoltam Ivi alá a különböző bringákat, amíg rá nem jöttünk, hogy neki bizony a mountain bike az esete. Ennek fő oka az, hogy gyakorlatilag alig tud biciklizni, és a monti nyújtja a legbiztonságosabb érzést a széles kerekeivel és kormányával. Közben én is kipróbáltam pár álom-bringát az 5-6.000 eurós kategóriában, ennél közelebb úgysem kerülök ilyesmihez soha. Jó ezeken gurulni, de nem éreztem olyan drasztikus különbséget közöttük, és a 350-ért a Facebook-on vásárolt gépsárkányom között. Aztán Ivi felfedezte számomra az egyik sarokban árválkodó, utolsó darab cyclocross bringát. Ez olyan, mint egy manapság divatos gravel bike, csak agilisabb vázgeometriával. Kipróbáltam, beleszerettem. Sokkal kényelmesebbnek találtam, mint a az összes többit, ez valahogy épp az én pufi testemre lett szabva. De nem terveztünk új bringát venni, ezért hiába van minden féláron, szezonvégi akcióban, 3 óra próbálgatás után, fájó szívvel otthagytuk őket. Még nem értünk ki Rotterdamból teljesen, amikor megszületett az elhatározás: irány vissza a boltba, egyszer élünk, megérdemeljük! A két bringára sikerült elkölteni egy jóféle karbon bicikli árának harmadát, de nagyon boldogok voltunk a döntéssel.
Tehát már volt két bringa, el kéne menni valahová 1-2 napra, kipróbálni. A németországi Eifel nemzeti parkra gondoltam, az gyönyörű, és nincs túl messze. Ivi viszont Gáborka segítségével kinyomozta, hogy a bringások egyik kedvenc zarándokhelye Spanyolországban, Girona környékén található.
Így alakult, hogy az 50 szülinapomat már Katalóniában, egy Girona melletti hotelben töltöttük. A kutyákat Emmára, és a barátnőjére bíztuk, aki beköltözött hozzánk, amíg távol voltunk. Talán a legjobb hotel, ahol valaha megfordultunk. Egyetlen hátránya, hogy a reggeli és a vacsora annyira finom, hogy képtelenség ragaszkodni bármilyen diétához. No, nem baj, a négy kilót, ami itt rámugrott egy hét alatt, 2030-ig simán ledobom.