Navigálás villanyos verdával

12/31/2021

Mekkora majom ez itt, a navinak nem mindegy, hogy villanyos, vagy benzines?!

Nos, nem mindegy, és aki a szopóroller-posztot olvasta, az már valószínűleg sejti is, hogy miért. Másrészről pedig vannak olyan különbségek a mostani navi, meg az előzőleg használt között, ami ugyan teljesen független a meghajtástól, de nekem újdonság.

Tehát, a legnagyobb különbség természetesen az, hogy az elektromos autókban, ha a sofőr – velem ellentétben – kitanulja csínját-bínját a szoftvernek, az útvonal tervezésekor a program az aktuális becsült hatótáv figyelembevételével megtervezi a töltési pontokat is. Ez picit bonyolultabb, mint ahogy hangzik, mert például a hatótáv erősen függ a külső hőmérséklettől, vagy az akkumulátor hőmérsékletétől, átlagsebességtől, vezetési stílustól, visszatermeléstől, téli/nyári gumitól, stb. A töltési pontok esetében pedig a szoftver figyelembe veszi a töltők sebességét (charging power, de amit ez számunkra jelent, az az, hogy várhatóan milyen gyorsan érjük el a kívánt töltöttséget) és elérhetőségét (foglalt-e éppen), a tervezett útvonaltól való távolságát, vagy a tervezett érkezéskori pillanatnyi töltöttséget. Ez a legutóbbi azért érdekes adat, mert ha egy töltőhöz 10% töltöttséggel érkezek, akkor az autóm a (közel) maximális sebességgel fog töltődni, tehát érdemes 150kW, vagy erősebb állomást keresni. Ha azonban még van 50% dzsúsz a verdában, egészen biztos, hogy lassaban fog tölteni a maximumnál, így érdemes figyelembe venni a 100kW-os töltőket is a tervezéskor.
Amikor a képeket készítettem, semmi nem volt beállítva, de megadható, hogy csak bizonyos töltőhálózat(ok) állomásait vegye figyelembe a program. Én azt tervezem, hogy a hazafelé úton kizárólag Ionity állomásokon töltök, mert azokat találtam igazán gyorsnak és megbízhatónak. Valamiért a gyári beállítás kb. 200 kilométerenként tölteni akar, bár az eddigi tapasztalatom az, hogy téli körülmények között is 280-300 km-t meg lehet tenni 2 töltés között, és állítólag nyáron 400 km fölötti hatótávval számolhatunk majd autópályán.

Ami eddig nekem nem volt, és mindenkinek javaslom, hogy ne sajnálja rá a lét, az a navigáció HUD funkciója. Amikor a térkép és más, alapvető fontosságú információk (sebesség, sebességhatár, tempomat és limiter adatok, stb.) a szélvédőre vetítődnek, de valahogy úgy, mintha előttünk 5 méterrel, az úton lennének. Így egyetlen pillanatra sem kell levenni a szemünket az útról. Ez talán nem is azért fontos, hogy ne maradjon ki az a fél másodperc, amíg az ember a középkonzolra pillant, hanem azért, mert amikor már 15 órája úton vagyok, többnyire éjjel, nagyon fárasztó a szememnek, ha a távolba fókuszálást gyakran meg kell törni közelre fókuszálással, majd visszaemelni a tekintet a távolba.
Persze lehet, hogy ez másnak nem akkora probléma, nekem nagyon megkönnyíti a vezetést.
Azt gondoltam, ez arra is jó lesz, hogy Ivit megnyugtassa, amikor a saját szemével látja, hogy tényleg nem megyek gyorsabban mint 120 km/h, de kiderült, hogy a kivetített képet csak a vezetőülésből lehet látni.

Ami még újdonság nekem, és nagyon tetszik, az az iDrive. Nem tudom, más márkáknál van-e hasonló megoldás, de két, egyébként hasonló autó közül biztosan azt választanám, amiben van valami ilyesmi. A BMW-nél az adatbevitelt többféle módon meg lehet oldani, ezek közül az egyik az, amikor egy billenthető/csavarható/lenyomható tárcsával tesszük ezt meg. Természetesen az érintőképernyőt is tapizhatjuk (ahogy a VW-ben), de ettől foltos lesz a kijelző, másrészt sokkal kényelmesebb a tárcsát használni.

Szintén a navigációhoz (is) kapcsolódik az Android Auto és Apple Car Play integráció. Őszintén szólva, egyelőre nem tudom eldönteni, hogy mennyire találom hasznosnak. Az igaz, hogy ezzel gyakorlatilag tükrözni tudom a telefonom az autó kijelzőjére, tehát ha a Google Maps, vagy a Waze a kedvenc navigációm, akkor azt az autó kezelőszerveivel is tudom irányítani. Azonban ilyenkor a HUD funkció korlátozott, és a térképet nem, csak az egyéb adatokat jeleníti meg (nyilak irányváltoztatáskor, etc.).

Kétségtelen, hogy az elektromos autókkal a hatótávnál hosszabb utak tervezése nagyobb kihívás egyelőre, mint a hagyományos autókkal. Meg kell ugyanis állni 3-3.5 óránként tölteni, míg a dízel VW akár 6-7 órányi utazást is kibírt egy tankolással. Az is az igazsághoz tartozik, hogy mi 3 óránként szinte mindig tartottunk szünetet ezeken az utakon (evés/ivás/wc/alvás), és amikor valamiért mégsem, az nagyon igénybe vett, és nem volt biztonságos annyira fáradtan vezetni.