"Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk."

3/4/2026

Meglátogattuk a magyar tulipánföldeket végre! Az volt a terv, hogy kifigyeljük, hogyan is kell ezt rendesen csinálni, és majd a Keukenhof orra alá dörgöljük, mihelyt visszatérünk Hollandiába.

Leszámítva, hogy mennyire viráglelkű (érzékeny, empatikus, csupa szív) természetű vagyok, a virágok alapvetően az engem érdeklő dolgok perifériáján találhatók. Mégis úgy alakult, hogy mostanáig már legalább néggyel több alkalommal voltam virágmező-nézőben, mint kedvem lett volna: Keukenhof a családdal, Keukenhof a Papini családdal, Anna Paulowna-mezők a meleg srácokkal, és ne feledjük az angliai harangvirágmező-nézést, ami sokadik próbálkozásra jött csak össze, mert az átkozott virágok csak pár napig virágoznak.
Az igaz azonban, hogy Magyarországon még nem láttam tulipánmezőt, pedig mennyivel érdekesebb lehet, mint az eddigiek. Meg az is számít, hogy Anyu egészen odavan a virágokért, itt Pilisborosjenőn ráadásul levendula-földek is vannak a tulipánok mellett. Az ambíció, hogy mi, magyarok konkurenciát teremtünk nemcsak a Keukenhofnak, de a Provence-i levendulamezőknek is, hallatlan, és megérdemel egy látogatást. Irány tehát Pilisborosjenő!

Nos, mondjuk azt, hogy cuki próbálkozás.
Parkolni könnyű, nincsen tömeg. A belépőjegy nem drága, a bejáratnál pedig mindenki vihet magával egy stílusos virágszedő kosarat és egy ollót, hogy megfelelő mennyiségű vágott virággal távozhasson. Azt hiszem, 400–500 Ft-ot kell távozáskor fizetni szálanként. A terület alsó részén fekvő levendula-ültetvény mellett sétálva juthatunk el a tulipánokig. Több tucat féle-fajta tulipánban lehet gyönyörködni, mármint mindig azokban, amik éppen nyílnak. Néhány, valóban jópofa kiegészítővel (szélmalom-modell, óriási ablakkeret, oma-bike) igyekeznek autentikus holland hangulatot varázsolni, egyúttal a selfie-nemzedék kedvében járni, hogy szülessen pár érdekes kép az instára.
Véleményem szerint az ötlet szuper, a megvalósítás sem rossz, de pár százezer tulipánhagyma hozzáadásával jelentősen lehetne az élményen javítani.
A gyönyörködés után táplálék- és folyadékigényünket az Ürömi Hüttében enyhítettük, ami egyrészt a kedvenc éttermünkké lépett elő az elmúlt 1,5 hónapban, másrészt kiderült, hogy itt hemzsegnek a celebek: előbb Sváby, majd egy másik alkalommal Ganxsta Zoltán művész úr tűnt fel valamelyik asztalnál.