Kibéreltünk egy vitorlást!
Nem tudom, Ivinek hogyan sikerült póker-arcomról leolvasnia, hogy a múltkori hajókirándulás a plebs-szel nekem nem jött be annyira, de az biztos, hogy minden követ megmozgatott, hogy szervezzen egy másféle hajózást is, ahol nem kell allantas rétegekkel keverednünk.
Ehhez csupán annyit kellett tenni, hogy a főszezon kellős közepén találni egy legénységgel együtt bérelhető hajót, ledumálni az időpontot és kifizetni a bérleti díjat, ami vérmérséklettől függően értékelhető kurta soknak, vagy szemkápráztatóan soknak.
De az élmény a lényeg, és az valóban óriási volt. Semennyit nem konyítok a vitorlásokhoz, de ez egy elég méretes példány volt, 6 alvóhellyel, és a kapitány-tulajdonos (aki egyébként művészettörténész, amikor nem vitorlázik) elmondta, hogy sokszor használják hosszabb utakra pl. New York és Lisszabon között. Legutóbb csak egy odaútra bérelte ki valaki, ezért egymaga hozta vissza a hajót. Ilyenkor, ha az Atlanti óceán közepén az út már dögunalomba fulladna, egy kis kite-szörfözéssel dobja fel magát. Miközben a hajója emberi irányítás nélkül szeli a habokat Portugália felé. Kérdzetem, hogy nem fordulhat-e elő, hogy a hajó gyorsabban kezd haladni, ő meg ott marad az óceán közepén egy szál szörfdeszkán, de csak kinevetett. Mivel állítása szerint a kite-szörf annyival gyorsabb, hogy simán köröket húz vele a haladó hajó köré. Na jó, de ha elszakad a zsinór és elvész a kite? Na, az szívás lenne, ismerte el. Szóval mégsem kérdeztem akkora hülyeséget.
No, de a mi esetünkben egészen másfajta kirándulásról volt szó. Csak pár órát vitorláztunk keletre, megközelítettük a folyó és az óceán találkozási pontját, majd vissza a kikötőbe. Az úton hallgattuk a két, vén tengeri rája anekdotáit, degeszre zabáltuk magunkat a frissen sütött halakból (mert volt ám igazi bbq-berendezés is a hajón), és Botival megkockáztattuk, hogy ezt egyből vissza is rókázzuk a tengernek egy kiadós hajóról ugrálás keretében.
A 35 fokos melegben kifejezetten élveztük a hűvös, 17 fokos vizet. Ivi és Emma gyíkok voltak, nem vállalták be az ugrálást, pedig az volt a legjobb része a kalandnak.
