Hollandiából

Újabb hírek következnek, ahogy szépen rendezzük a sorokat és az élet a régi kerékvágásba kerül. Már amennyire ez Hollandiában lehetséges, hiszen minden teljesen felfordult körülöttünk, semmi nem úgy működik, ahogy eddig.

Házvásárlás.
Az ezzel kapcsolatos kalandokról írtam már itt. Azóta annyi történt, hogy bankot, közjegyzőt, eladót, és főképpen az ingatlanügynököt a végletekig felbosszantva addig hajtottuk amit akartunk, hogy július 20-ra megkaptuk a hitelt, aláírtuk az adásvételi szerződést és be is költöztünk. Ezért az előzetesen – a házvásárlási nehézségekkel számolva -, szeptember végéig lefoglalt Airbnb szállásunkat lemondtuk, és elkezdtük berendezni a tök üres házat.

Berendezkedés.
Inkább nem adom össze, mennyi pénzt hagytunk ott bútorboltokban. Ismételten hosszútávra tervezünk, ezért legyen jó minőségű a cucc, még, ha kicsit (nagyon!) drága is. Mostanra – a nappaliba való “bőrülő” kivételével – minden meg is érkezett, és hála hangyaszorgalmamnak (bútor-összeszerelésileg) és halált megvető bátorságomnak (villanyszerelésileg), sikerült otthonos környezetet teremteni.
A házak külsőleg nagyon hasonlítanak a tipikus, vörös téglás brit házakra. Az áruk is hasonlóan horrorisztikus. A különbség az, hogy itt jó minőségű épületet kapsz a pénzedért, nem azt a félig-meddig könnyűszerkezetes, gipszkarton-falas, meleg víz ejtőtartályos, állandóan penészedő tákolmányt, mint Angliában. Annyira rendesen meg vannak itt építve a házak, hogy már előre káromkodok, ha tudom, hogy a plafonra kell szerelnem valamit. A bánat tudja, miből van itt a födém, de vért izzadok, mire sikerül néhány lukat belefúrni.
Pedig gyakorlatilag mindent vízre építenek. Sokszor szó szerint, de amikor nem is konkrétan vízre, akkor is az a helyzet, ha a kutya elkezd kaparni a kertben, izgulunk, nehogy feljöjjön a talajvíz. Csodák csodájára a ház mégis száraz, penész sincs sehol.

Bicikli.
Hihetetlen mennyiségű gyerek és felnőtt kerékpározik, van olyan, hogy a piros lámpánál 50-100 m hosszú sorban torlódnak a kerékpárosok. Ezt azért meg kell szokni, ahogy a rengeteg ötletes megoldást is, amivel a kerékpárutakat a kereszteződéseken átviszik. Vannak még, a csak kerékpárúton használható robogók, a tandem kerékpárok, rengeteg gyerekhordozó kerékpár, amin elöl egy 2-4 gyerek cipelésére alkalmas kabin található, plusz a pizzahordó, a postás, a háromkerekű köztisztasági munkás, és az egyre nagyobb számú elektromos kerékpár. Mindenki udvarias, de amolyan holland módon: elvárják, hogy tekerj, és ne nagyon tartsd fel a gyorsabbat. Sok kerékpáros nem foglalkozik a közlekedési lámpa színével, nem értem, hogyan élik túl.
A hollandok gyakorlatilag bármire képesek kerékpározás közben. Telefonálnak, csetelnek, étkeznek, átöltöznek, egymással beszélgetnek.
Kíváncsi voltam, mit csinálnak, ha esik az eső. BKV-ra váltanak? Szuper esőkabátot öltenek magukra? Van valami speckó esernyő, direkt biciklizéshez?
Francokat. Nem foglalkoznak vele. A legtöbben még arra sem veszik a fáradtságot, hogy a kapucnit a fejükre húzzák. Megáznak és kész.
A kerékpárút mindig vörös színű, általában teljesen szeparált az autóúttól. Kerékpársáv is előfordul, de csak elég ritkán, és ott, ahol nincs hely önálló bicajos út építéséhez. Ez is vörös színű. Ahol pedig a kerékpársáv sem fér el, mondjuk a régi városrészek szűk utcáin, ott egyszerűen vörös színű díszkövekkel burkolják az egész útfelületet. Itt aztán mindenki közlekedhet, autós, motoros, kerékpáros, de minden körülmények között a kerékpárosnak van elsőbbsége. Ha a néni csak 10 km/h-val tud tekerni az ilyen úton, akkor az egész kocsisor ennyivel fog haladni mögötte, amíg a néni le nem kanyarodik. Egyébként errefelé a nénik is legalább 20-szal nyomják, vagy akár többel is, ha elektromos bicajuk van.

Iskola.
Szülői szemmel nézve egyelőre kicsit kaotikus. Új – átmeneti – épületbe költöztek, ezért az órarendet mostanra sikerült csak véglegesíteni. Viszont az adminisztráció nagyon simán ment, mindent online lehet intézni, és természetesen mindenkivel lehet angolul kommunikálni.
A gyerekeknek az tetszik benne itt, az elején, hogy nagyon befogadó az osztályközösség, senkit nem cikiznek semmiért. Szemben az olasz tapasztalatokkal, itt senkit nem érdekel, milyen márkájú ruhában van, milyen a telefonja, vagy a szülei autója. Emma meglepetéssel újságolta, hogy senki nem röhögte ki, amikor rossz választ adott az órán egy kérdésre, és később sem dörgölték az orra alá.
Pár órán állítólag unatkoznak, mert Olaszországban előrébb tartottak az anyagban. Mondtam nekik, hogy akkor elvárom a 9/10-es osztályzatot a negyedéves bizonyítványban.
Az első héten mindkét gyereket kísérgettem, reggel is, délután is. Utána Boti önállósította magát, egyedül jön-megy mindenhová. Valahogy mindig hazatalál. Emma ma jön először egyedül haza az iskolából. Kicsit izgulok is, de az igazság az, hogy ő sokkal óvatosabban kerekezik a bátyjánál.

Regisztráció, autó.
Állítólag azért nem megy ilyen flottul mindenkinek, de nálunk a legtöbb dolgot Ivi cége elintézte, mire átköltöztünk. Diplomáciai személyit és rendszámot kaptunk, októbertől adómentesen tankolhatunk (kb €0,4/l a dízel), juhhé! A bankkal az elején akadt egy kisebb problémánk: az ügyintéző elfelejtette megrendelni a bankkártyáinkat, ezért a holland számlára utalt pénzt nem tudtuk vásárlásra használni. A egyéb számlákon levő pénzt pedig azért nem, mert Hollandiában a legtöbb helyen csak holland bankkártyát fogadnak el. Kénytelenek voltunk készpénzt felvenni, és azt használni, mint a középkorban. Vagy, mint Olaszországban.

A képek egy része a költözés előtti pár napban készült, amikor airbnb-ben laktunk, másik része a hozzánk közeli Delft-ben, ahol a kedvenc reggeliző helyünk is található, harmadik része pedig mindenfelé, a környékünkön.