Elvittük a kölyköket is - De Hoge Veluwe

Manapság már nem olyan egyszerű rávenni őket, hogy tartsanak velünk egy-egy kirándulásra, de Ivi valahogy megoldotta.

A Hoge Veluwe parkról van szó, amit a napokban fedeztünk fel. Ezúttal a túrát étteremlátogatással kezdtük, mert köztudott, hogy a tiniknek 2 óránként enniük kell, különben teljesen leépülnek, és állandóan óbégatnak, hogy milyen éhesek.
A covid-helyzet miatt egyelőre csak a kerthelyiségben lehet étkezni. Amelyik étteremnek ilyen nincs, az nem nyithat ki. Plusz az asztalokat tisztes távolságban kell elhelyezni egymástól, plusz egyirányúsított közlekedés, plusz kéz/asztal/szék fertőtlenítés állandó jelleggel. A menü nagyjából holland palacsinta és hamburger volt, meg Emma kedvenc fagyija, amiből egy kávéskanál segítségével próbáltam lopni egy falatot, de nem sikerült, mert az élete árán is küzdött érte.
Írígysége ellenére volt képe ebéd után azt kérni, hogy fuvarozzam a valagát a jellegzetesen holland bakfiets-ben (dobozbringa). Ezt alapvetően kisgyermekes szülők használják, akár 2-3 cseppség óvodába fuvarozására. Nem annyira tetszett a gondolat, hogy vért izzadva tekerjek egy dögnehéz kerékpárt, pehelysúlyú kislányommal megtetézve, miközben a park népe rajtam röhög, de amikor láttam, hogy Ivi is egészen izgatott a gondolattól, hogy ez mekkora buli lesz, ráálltam. Gondoltam, majd legrosszabb esetben kirókázom a palacsintát.
Ehhez képest meglepően kis erőfeszítéssel lehetett tekerni a járgányt. Ami gondot okozott az elején, hogy ezt a kanyarban hiába próbálja dönteni az ember, mert 3 ponton támaszkodik ugyebár, valamint, hogy nem a tricikli középvonalát kell az út széléhez igazítani, hanem a jobboldali kereket. Így az első párszáz méteren többször landoltunk az út melletti fűben, de kesőbb már ment, mint a karikacsapás.