Eltűntünk, de megvagyunk

Szóval, szuper nyaralást csaptunk itt, Hollandiában. Ettünk, aludtunk, természetbe és a hágai tengerpartra jártunk, tévéztünk. És ezt ismételgettük.

A gyerekek két táborban voltak (lett volna egy harmadik is, de törölték). Az észak-hollandiai tábor rosszul kezdődött, mert a holland fiatalok csokireszelékes kenyeret esznek reggelire, a mieink pedig gyümölcsöt, tojást és más egészséges dolgokat. Boti lenyelte a fogszabályzó egy részét, és egy minimalista sátorban kellett aludniuk, ezért az elején csak depressziós üzeneteket kaptunk. Aztán volt egy tábortűz, ami mindent megváltoztatott, és visszakaptunk két boldog gyereket, fáradtan, lefogyva, koszosan, és sok-sok élménnyel. (Botinak a lányok a táborban az összes körmét más színre festették. Nem gondoltam volna, hogy körömlakk-lemosásra fogom egyszer tanítani a fiamat).
A második egy dél-hollandiai szörftábor volt, ahol nem tanultak sem szörfözni eleget, sem mást. Hiába beszélnek hollandul, nem tudtak a belga és a holland fiatalokhoz közel kerülni, így ott nem szereztek barátokat. Viszont legalább megvan mi lesz jövőre: tábor Magyarországon vagy Olaszországban, és egy családi nyaralás, mert a kölykeink rájöttek, hogy hiányzik nekik ez a két ország, és nem is olyan rossz, ha töltenek egy kis időt a szüleikkel. Ezzel szemben mi elég jól elvoltunk nélkülük. 😀
Ami még történt, hogy Boti és Emma sikeresen levizsgáztak hollandul mindenből, így maradhatnak a mostani iskolában. Ha nem így történt volna, áthelyezték volna őket egy gyengébb középiskolába. Úgyhogy nagyon büszkék vagyunk rájuk. Emma egy oxford-i kirándulás után eldöntötte, hogy PR-szakember lesz, és nem belsőépítész. Boti továbbra is sportmenedzserré szeretne válni.
Gábor egyre több klienst oktat úszásra, és bandázik péntekenként a Hágai tengerparton. Plusz, bár talán nem ez derült ki a Facebook-on publikált esésből, meghódította az egykerekűjével Hágát. Ja, és több tízéves álma vált valóra egy szemkorrekciós műtétnek köszönhetően: már nem kell neki szemüveg. Az egyébként vicces, hogy mennyire megijedek még mindig, amikor szemüveg nélkül látom vezetni.
Én megkaptam az egyetemi diplomámat. Nem lett summa cum laude, de a második legjobb eredmény, így elégedett vagyok. Kriszti fűzött, hogy menjük el dél-Wales-be átvenni, de kicsit elegem volt a több ország közti ingázásból. (Erre ő lelépett Spanyolba nélkülem, mi pedig Delft-ben ünnepeltünk. J A mestervizsgát abbahagytam egy év után, mert rájöttem, hogy nem érdekel a téma annyira, de így is kaptam egy bizonyítványt.
Egy meleg házaspár, Veronica és Andrea rávett bennünket, hogy elmenjünk a hágai P!nk koncertre. Azt mondták, hogy már látták őt Londonban, és garantálják, hogy szuper. Érdemes megnézni a videót (ide kattintva), mert egyszerűen lenyűgöző P!nk energiája, professzionalizmusa és az egész show.
Ja, és Boti neve mostantól hivatalosan Rácz Botond Andrej. Ő maga kérte a névváltoztatást, mert megelégelte, hogy 12 éve a magyarokon kívül senki nem képes kimondani a nevét, és emiatt gyakran kellemetlen helyzetbe kerül. Mostantól az Andrej-t használjátok, ha tudjátok, bár Gábornak és nekem nehéz lesz az átállás.
Hm, mi történt még… Mindenkinek van valami terve még az év vége előtt. Gábor több klienst szeretne, míg én szeretném végre halálos nyugalommal vezetni a kisautómat. Gábor és én közben Finnországba is jelentkeztünk egy állásra, mert miért ne, míg Boti Németországban, Emma pedig Amerikában vagy Oxford-ban szeretne tovább tanulni. Boti angol nyelvtanári bizonyítványt szeretne jövőre, hogy ne babysitter-ként dolgozzon; és mindketten el akarnak tőlünk költözni 18 éves korukban. De hol vagyunk még ettől. 😉
Remélem,mindannyiótok nyara egy álom volt.
Mostantól decemberig hajtás lesz, de remélhetőleg, itt-ott lesz egy kis nyugalom is, mert nagyon fognak hiányozni a délutáni szunyálások.