A 3. karácsony Hágában

A hosszú nyaralás után mindenkinek elege lett belőlünk egy időre, ezért senki nem jött látogatóba. Meg a covid is odacsapott, ezért nem mentünk franciaországi erdő közepébe, rönkházba karácsonyozni. Így alakult, hogy 2020-ban négyesben ünnepeltünk, idehaza.

Ivi az év utolsó 2 hónapjában a szépemlékű, sztahanovista munkaversenyeket elhomályosító tempót nyomott – hogy ne hulljanak a népek, mint a legyek, és legyen mielőbb covid-vakcina -, ezért alig várta, hogy kezdődjön a karácsony. Hogy mégse maradjon stressz nélkül az ünnepekre, az az ötlete támádt, hogy végre, életében először Wellington-bélszínt fog készíteni, mindenféle mártással, meg körettel.
Nem tudom, honnan rendeltünk volna gyorskaját, ha esetleg nem sikerül, de az egésznapos konyhában sertepertélés eredményeként tökéletes ünnepi vacsorát kerekített az asztalra.
A gyerekek idén karácsonykor változtattak ajándékozási szokásaikon. Az utóbbi években Emma általában festményeket készít, mert imád festeni, és mert örökölte tőlem a tehetséget. Boti pedig mindenkit megríkató és megnevettető verseket, rap-szövegeket írt, olykor az érzéseiről, máskor a közös, családi életünk sok-sok pillanatáról.
Ezúttal Emma írt egy megható verset, és kis nyomásra még arra is vállalkozott, hogy remegő térdekkel, és elcsukló hanggal, de ő maga elő is adja.
Boti pedig egy fantasztikus, interaktív kvízjátékot készített. A családi blog különböző bejegyzéseivel kapcsolatos kérdéseket kaptunk, a vonatkozó képekkel illusztrálva. Mindenki a telefonjára telepített programmal tudott válaszolni a kérdésekre, és pár másodperc után már láttuk is, ki adott rossz választ arra, hogy mikor kapta meg Emma a “pen-licence”-t általánosban, vagy mikor fogadtuk örökbe Hollie-t. Lenyűgöző időutazás volt, én külön elérzékenyültem, hogy kiderült, olykor a gyerekeink is visszanéznek egy-egy bejegyzésre.