Zwift

Mit tegyen az ember Hollandiában, aki rákapott a biciklizésre, de beköszönt a 6 hónapos ocsmány idő? Kérjen a Jézitől Zwiftet karácsonyra!

De lássuk részletesen, milyen opciókkal rendelkezünk.

Az egyik lehetőség az, ha bevásárol az ember több garnitúra vízálló, szélálló cipőt, nadrágot, felsőt, sapkát, egyebeket, abban a hiszemben, hogy ő bizony megküzd az elemekkel. Ilyenkor persze minimum gumit kell cserélni a gépsárkányon, hogy az ember csökkentse a tócsában zakózás esélyét, de a legtöbben külön "téli biciklit" tartanak, ami ellenállóbb az időjárással szemben, és viszonylag jól tűri a sarat, a vizet, meg a borulást. Ettől függetlenül be kell vállalni, hogy minden kör után takarítani kell a mocskos bringát, és az összes ruha megy a mosásba, az átázott bringás cipőt pedig ki kell szárítani a következő gurulásig.

Szóval ez mindenképpen melós, és drága mulatság, és én személy szerint erősen kétlem, hogy a legtöbbek még február közepén is alig várják, hogy a nyálban-ködben, viharos szélben bringára pattanjanak.

A másik verzió, amit hozzám hasonló, puhos kocabringásoknak találtak ki, az a szobakerékpár. Újkori nevén spinning bike. Ezt lehet a helyi konditeremben, de akár otthon is űzni. A konditermi verzió azért előnyös, mert mindig egy tökéletes alakú, mosolygós fitnessmaca tartja az órákat, túlkiabálva a ritmusos tüc-tüc zenét, szóval az edzésmunka mellett a szemnek és a fülnek is megvan a napi betevője. Hátránya, hogy amikor a maca látványa már nem eléggé motiváló - minden csoda három napig tart -, akkor az ember hajlamos kifogásokat találni, hogy ne kelljen elvánszorogni a konditerembe.

Ezzel szemben az otthoni szobakerékpár mindig kéznél van. Nincs maca, aki szörnyülködve látja, milyen dagadtak vagyunk, és mennyire kipurcanunk az első alkalommal, amikor ki kell állni a nyeregből. Nem kell különösebben rákészülni, beöltözni: amikor az embernek van szabad félórája, le is tudhatja az edzést. A nagy hátrány itt, hogy hamar unalmassá válik a tekerés. Ha van szívritmus-mérő mellkaspántunk, vagy okosóránk, akkor az ad némi visszajelzést az edzés természetéről, ami egy picit ellensúlyozza a monotonitást. Ha van Netflix előfizetésünk, meg egy extra tévénk, akkor még 20 perc után sem feltétlenül öl meg az unalom. No, persze hely is kell, lehetőleg egy külön szoba, ahol senkit nem zavar a lihegés, izzadás, szenvedés, meg az, hogy a szobabringa körülötti 1 méteres körben mindenhova csepeg az ember leve.

A Zwift pedig a szobakerékpározás újabb szintre emelve. Kevesebbe kerül, mint téli kerékpárt, és időjárásbiztos öltözetet vásárolni, de azért nem mondható olcsónak. Alapvetően egy okos-tréner és egy Zwift-előfizetés kell hozzá, bár utóbbinak vannak ingyenes alternatívái. Az okos-tréner tulajdonképpen egy lendkerék szenzorokkal, bluetooth-szal, számítógéppel összeépítve. Miután eltávolítottuk a bringa hátsó kerekét, ráakasztjuk az okos-trénerre, amit így már meg tudunk hajtani, és a tekeréssel kapcsolatos összes adatunk, mint a leadott erő, a fordulatszám (pedálozási sebesség - cadence), sebesség, szívritmus, regisztrálódik. Ezeket kezeli és mutatja a Zwift szoftvere. Plusz az egész edzést egy virtuális világba ágyazza, ahol találkozhatunk a többi elvetemült bringásokkal, akár olyan profikkal, mint Pogacar, a kétszeres Tour de France győztes szupertehetség. Ennek a virtuális világnak azonban a közösségi élmény mellett van még legalább három másik előnye: az egyik, hogy a szoftver olyan módon kommunikál az okos-trénerrel, hogy amikor a virtuális világunkban emelkedőn tekerünk, akkor az emelkedő mértékének megfelelően lesz nehezebb a tekerés a bringával. A másik pedig, hogy rengeteg edzésterv közül választhatunk, ha ezt preferáljuk a szabadon tekerés helyett. Ilyenkor a tekerés nehézsége mindig az edzéstervhez igazodik. Ez megszabja a leadandó teljesítményt és fodulatszámot, ami folyamatosan változik az edzés tartama alatt. Ilyen, számomra nagyon vonzó edzéstervek közül lehet választani, mint Back to fitness, 30 minutes to burn, vagy FTP builder. De mindenki talál számára megfelelőt, vagy akár szabadon készíthet is egyet, ha úgy érzi, ő okosabb mindenkinél.
A harmadik a gemifikáció. Minél többet edzünk, annál több pontot gyűjtünk, ami ahhoz kell, hogy szintet lépjünk. Ha szintet lépünk, akkor lehetőségünk adódik lecserélni a virtuális bringánkat, meg az egész bringás hacukát valami jobbra, szebbre, mint az alap felszerelés. Ugyanis a szoftver a sebesség kiszámításakor nem csupán a testsúlyt, teljesítményt, és a pálya meredekségét veszi figyelembe, hanem még egy rakás más tényezőt is, mint például a virtuális kerékpárunk illetve kerekeink súlyát és légellenállását. Tehát fontos a sok XP (experience point), hogy hozzáférésünk legyen a virtuális csodafelszerelésekhez. Ez azonban nem elég: kell virtuális pénz is, hogy megvegyük, amihez van hozzáférésünk. Ezért a pontok mellett ún. (izzadság) cseppeket is gyűjtünk a bringázás során. Ezeket a játék a becsült elégetett kalóriák után adja. Itt nagy előnyben vagyok, mert félórányi tekeréssel tutira sokkal több kalóriát égetek el, mint egy 75 kilós bringás, akit egy kisebb szél felkap és Belgiumig repít. A pontok, cseppek, bringabolt mellett még rengeteg rétege van a gemifikációnak a programban, őszintén szólva lenyűgöző. A teljesítmény-szint alapján A, B, C, D és E kategóriákba van mindenki sorolva. A a profiké, B a fiatal és nagyon elszánt amatőröké, C és D az elérhető kategória a normál halandóknak, az E pedig az, aki nem fér bele az egyik felsőbb kategóriába sem. Nem kell röhögni, én D-ben vagyok, de annak az alján lehetek. Onnan gyanítom, hogy egyszer csatlakoztam egy közös tekeréshez, ami D kategóriára volt kiírva, és mindössze 10 percen át voltam képes tartani az iramot a bollyal, amikor is már nem kaptam levegőt, és otthagytak, mint eb a Szaharát.

Na jó, egészen biztosan lesz még ez téma a későbbiekben, mert nagyon tetszik, de már ez is olyan hosszúra sikerült, hogy nem olvassa el senki.