Szőrös ajándék

Még a legközelebbi családtagok sem voltak beavatva a titokba, nehogy valaki elkotyogja: Ivi leszervezte Gábort – meg egy rakás programot – a szülinapomra. Még valami hihetetlenül komplikált sztorit is kitalált, miért kell elvinnem a reptérre hirtelen.

Annyira bízom az asszonyban, és annyira lusta voltam kibogozni a komplikált sztori szálait, hogy őszinte meglepetésként ért, amikor a reptéren egy csinos, fiatal lány helyett az én kipofásodott, öreg cimborám vigyorgó ábrázatát láttam közeledni.
Nézd már, ez a figura pont úgy néz ki, mint Gáborka, csak kövérebb! – ez volt az első gondolatom. Megzavart az is, hogy valamiért szorosan tapadt rá egy 90 éves néni, teljesen úgy néztek ki, mint akik együtt vannak. Már sosem tudjuk meg, mit ígért a néni Gábornak (és mit kért cserébe), mert lassan azért leesett a tantusz, hogy ez a csávó bizony nálunk fog púposkodni egy darabig.

Minden napra volt valami program, de szerintem Gábort az sem zavarta volna, ha a napi 10 órányi éjszakai alvást (plusz pár órányi délutáni szundikálást) 22-re bővítheti, annyira kiütötte a tengeri levegő. Hágában viselkedj úgy, mint a hágaiak, ezért egyik első dolgunk volt, hogy kerékpárra pattanva füves cigit vásároltunk a belvárosban. De mi magyarok is vagyunk, ezért a vásárlást megtoldottuk pár üveg vörösborral és jóféle holland sajtokkal, hogy garantált idegállapotba kerüljünk estére, a kerti szeánszhoz.
Mint a disznók elé vetett gyöngy, kb annyit ért a tudatmódosítás: két slukk és fél pohár bor után az én cimbim úgy bealudt a 11 fokos éjszakában, hogy alig lehetett betessékelni a házba.
Mivel ilyen csúnyán leszerepelt az első alkalommal, az egész szertartást megismételtük másnap, vagy harmadnap. Az eredmény aggasztóan hasonló volt: fél spangli, fél pohár bor, és csak a kanapéig tudott tántorogni, ott merült álomba.
Rám meg semmi hatással nem volt a cucc, csak köhögtem, mint a szamár.
A fallabdázásban megalázó vereséget szenvedett, de az igaz, hogy akkor én még egy évvel fiatalabb voltam nála (emiatt hagytam is magam, de nem segített,).
Voltunk tengerparti sétán, egy őrületesen szuper szabaduló szoba játékon, és lézeres lövöldözős csatában is, ahol Gábor mindenkit kenterbe vert. Az egyik este K-1 gálára mentünk. Azt eddig is tudtuk/tapasztaltuk, hogy a hollandok magas emberek. Ezen a gálán viszont úgy tűnt, nézőnek is csak azt engedik be, aki legalább 195 magas, 120 kiló, és kopasz, mint a biliárd golyó. Életünkben először éreztük magunkat jelentéktelen törpéknek. A hangulat szuper volt, a holland óriások különösen akkor kezdtek őrült táncba és éneklésbe, amikor felhangzott a 84 kilós hazai bajnok bevonuló zenéje, ami – eskü! – teljesen úgy hangzott, mintha Karel Gott zúzta volna, csak hollandul.
A verseny egyébként brutális volt, szinte minden meccsen kiütöttek valakit. Egészen más élőben hallani egy csontrepesztő fejrúgás csattanását, mint a tévén.
A hét végére Gábor látott egy picit Hágából, Utrecht-ből, és Rotterdamból is, és összességében meg volt elégedve a választásunkkal. Mert Utrecht belvárosa varázslatosabb, Rotterdam modernebb, de letelepedésileg Hága a nyerő.