Pöti lovas kalandja

Napsütéses május végi hétvége, természetesen fél Hága a tengerparton hűsöl. A levegő vagy 13 fokos, a víz is felmelegedett már legalább 8 fokig. Ennyi itt elég a boldogsághoz, meg ahhoz, hogy a lurkók meztelenül, liláskék ajakkal hemperegjenek a tengerparti tócsákban.

Ivivel mi is kedvet kaptunk a sétához. Vittük magunkkal Pötit (a.k.a. Blueberry, Blue, Blúci, Blúcika, Blúka), mert a part egyes szakaszain el lehet engedni, és imád rohangálni körülöttünk. Másfél kilójával az égvilágon senkit nem tud megrémiszteni, hiába igyekszik. Legnagyobb bánata, hogy a környékbeli macskák már fel sem pillantanak a szundikálásból, ha arra jár.
Szóval sétálunk a parton, elég nagy a nyüzsi, mert ez az első napsütés egy hosszabb, borongós időszak után. Párok, gyerekek, sok kutya, szörfösök, és távolabb néhányan lovagolnak is. Ők a gyerekek és kutyák közé nyilván nem galoppíroznak be, így mindenki élvezheti a “hőséget” kedvére.
Kivéve két tinédzser leányt, akik nyilván büszkék voltak arra, milyen jól tudják irányítani gyönyörű, hatalmas lovaikat, meg hát nincs is jobb módja bezsebelni a fiúk elismerő tekintetét sem.
A kutyák már nem voltak annyira elragadtatva a látványtól, és többen megugatták a lovakat, de azok tényleg jól voltak nevelve, és ügyet sem vettek rájuk. Pöti is teljesen kikelt magából a lovak láttán, és 5-6 méterről kilőtt egyenesen feléjük. Esélyünk sem volt elkapni, rövid távon villámgyors a kis jószág. A többi kutya mind felfogta a méretbeli különbségből adódó esélyeket, és csak tisztes távolságból csaholtak, de Pötit nem ilyen fából faragták. Ő bizony fejjel neki a lovaknak! A közelebbi hátas lépés közben megdermedt a meglepetéstől, így Pöti átszaladt alatta. Ekkor azonban már 2 ló tornyusult felé, és ő is bepánikolt. Ahelyett, hogy tovább szaladt volna, át a lovak másik oldalára, közöttük szédelgett csaholva. A lovak meg kapkodták a lábukat, gondolom nem akarták eltaposni, de meg is voltak ijedve.
Ennek a vége az lett, hogy az egyikük éppen telibe taposta. Szörnyű volt nézni, a pata akkora volt, hogy teljesen eltakarta a kutyát. Amikor a ló leléppett róla, már nem volt csaholás, csak keserves sikítás, és az állatka kínjában körbe-körbe forgott, mert a hátsó lábait nem tudta mozgatni.
Ivi ért oda először, kézbe vette a vinnyogó apróságot. Én teljesen összetörtem, biztos voltam benne, hogy el kell altatni, mert eltörött a gerince. A lovasokkal nem törődtünk, Ivi a kutyát nyugtatgatta, én meg az állatkórházat hívtam, amíg átvágtunk a parton az autó felé. Pár perc után Ivi szól, hogy mintha azt érezné, hogy Pöti elkezdte mozgatni a hátsó lábait. Még a parton voltunk, óvatosan leraktuk a homokba, és láss csodát: az eb lábra állt! Kicsit remegve, bizonytalanul, de állt, majd óvatosan lépkedni is kezdett. Nem akartuk elhinni. Felvettük ismét, mert egy 4-500 kilós hátasló taposását nem lehet sérülés nélkül megúszni, de legalább volt egy pici remény, hogy Pöti megússza. Hacsak nincs komoly belső sérülése.
Az állatorvos soron kívül fogadta, fél napig oxigénsátorban tartotta, és egy tucat vizsgálatot végzett rajta. Amikor elmentünk érte, két dologgal sokkolt: az egyik, a röntgen kép, amin tisztán látszott, hogy egyetlen porcikája sem törött, még csak nem is repedt el, a másik pedig a számla, ami alulról karcolta az 500 eurót.

Drága kaland volt, de mindenki határtalanul boldog volt, hogy megúsztuk. Az állatorvos engedélyt kért egy fotóhoz a praxis weboldalára, a “csodakutyáról”, aki ilyen traumát komolyabb sérülés nélkül megúszott.

Pöti néhány napig keveset evett, nem ugrált le a kanapéról, és magához képest tartózkodóan viselkedett, de 2-3 hét elteltével ismét a régi önmaga volt.