Mint a régi, szép időkben

Ahogyan a Rolling Stones is megénekelte: No children, no cry.
Kölykök nélküli kirándulás: már el is felejtettem, milyen jó is tud az lenni!

Nem rinyál senki óránként, hogy éhes. Nem rinyál senki, hogy a kaja/étterem nem elég jó. Hogy túl meleg van, hogy túl hideg van, hogy túl messze van. Túl meredek, fárasztó, unalmas és időpocsékolás.
Van tehát előnye is annak, ha a pulyák felnőnek végre.
Húsvét hétfőn Ivivel felnyergeltük a kutyákat, és rövid kirándulást tettünk Budaörs környékén, az ún. Szekrényes szikláknál.
Mindenkinek ajánlom, 3-5 óra alatt be lehet járni a környéket, attól függően, melyik ösvényt választjuk. Állítólag bkv-val is megközelíthető, bár ekkor picit gyalogolni kell, mire az ember kiér a dombok közé. A terep lájtos, de azért van pár kaptató, amin az olyan elhízott, elkényelmesedett kocatúrázó, mint amilyen én vagyok, kedvére kiköpheti a tüdejét.
A fő kihívást nem is a terepviszonyok, hanem Shakira átmeneti elmebaja okozta. Póráz nélkül a legjámborabb állat a világon, a légynek sem árt, kisgyermeket sem marcangol. Pórázon viszont begerjed, ha másik kutyát lát. Hörög, csattog, tépi a láncokat. Leash reactivity a probléma angol neve, ahány tréner, annyi magyarázat, illetve módszer a leszoktatásra. Próbálgatjuk mindet, van is némi fejlődés, de még nem tartunk ott, hogy bárki is elhiggye, ha azt mondom, hogy ez egy barátságos bitbull. Ezért inkább azt mondom, hogy ő egy átmenetileg barátságtalan, tréning alatt álló Jack Russel terrier. A fajtának így is rossz híre van, nem akarom tovább rontani, a Jack Russel pedig egy bolond állat, annak nem árt.
Azonban a túrát meglepően kevés áldozattal megúsztuk, és remélhetőleg nagyot léptünk előre a kutya mentális rehabilitációja tekintetében is.