Lombkorona nélküli lombkorona sétány

Ennek híre egészen a messzi Hollandiáig jutott, természetesen hallottunk már róla. Az ember kínjában vigyorog, hiszen a tolvajlás és az arrogancia ilyetén szintre emelése már-már mulatságos. Miközben fel is van háborodva, mert az ország neve egyenlővé vált a rendszerszintű korrupcióval az ilyen esetek miatt. De a valóságban most először tudtuk megszemlélni.

Persze, ez nem az a bizonyos elhíresült "sétány", de első ránézésre talán még nagyobb mutyi lehet benne. Második ránézésre is, bár itt legalább vette a fáradságot az elkövető és tálalt egy sztorit, miszerint a néhány helyen a talaj felett csupán pár centiméterre emelkedő, átlagot számolva nagyjából félméteres magasságú építményre azért volt szükség, mert a területen honos egy szigorúan védett növényféle, amit a figyelmetlen turisták rendszeresen letaposnak otromba bakancsukkal. A növények megmentésének egyetlen módja pedig ez a pár százmillió közpénzből összedobott fémszerkezet, ami remekül illeszkedik a tájba és a kilátást is más perspektívába helyezi, mintha fél méterrel alacsonyabbról szemlélnénk.

Amikor először megpillantottuk, csak rácsodálkoztunk: „Hú, de ocsmány! Aztán ötleteltünk, miért kerülhetett ide. Tán valaki félrészegen legurult a domb aljába, nyakát törte, és így tették biztonságosabbá a helyet? Vagy valaki tényleg vízszintes kilátót álmodott? Ekkor ugrott be: ez nem lehet más, mint egy lombkorona nélküli lombkorona sétány! Előbb okosan ki kellett irtani az erdőt, hogy meg lehessen építeni a szerkezetet, és majd bizonyára hamarosan visszatelepítik a fákat, hogy legyen lomb. Arra mondjuk érdemes vigyázni, hogy mélynövésű fák legyenek, csupán 1–2 méter magas koronával.
De, mint fentebb írtam, erre a tájrombolás-mutyira kreatívabb magyarázat született.

Azonban a kirándulásunk célja a Vaskapu volt; ide csak véletlenül keveredtünk. Egy izzasztóan meredek ösvény vezetett fel hozzá, az utolsó szakasza kifejezetten veszélyesnek érződött. De biztosan csak arról van szó, hogy nem szokta a pufi a szántást. Hát nem! Odafenn találkoztunk két profi kirándulóval; tőlük tudjuk, hogy az ösvény valóban veszélyes, olyannyira, hogy már nem is szerepel a hivatalos túraútvonalak között. Magyarán, elvileg tilos erre tekeregni. Úgy tűnik, a Komoot nevű térkép app szerkesztőinek erről nincs tudomásuk. De ha már ott voltunk, kigyönyörködtük magunkat a valóban impozáns sziklaívben. A tetejére sziklamászók emléktáblát ragasztottak egy nagyon tehetségesnek tartott, de mászóbalesetben fiatalon elhunyt (nem ellentmondás ez?) kollégának, bizonyos Zsigmondy Emilnek. Az aljában pedig van egy akkora hasadék, amin talán még az öklömet sem tudnám átpréselni, de alkalmi turistatársunk állította, hogy fiatalabb korában ő bizony át tudott mászni rajta.

Itt tudsz feliratkozni, ha akarsz értesítést az új bejegyzésekről: