Hollókő

A közhiedelemmel ellentétben Hollókőn nem a középkori vár a fő attrakció, hanem a meseszép faluból megközelíthető tanösvény, amely elsősorban a hollókői mindennapi élet egy darabkáját hivatott bemutatni.

Ivinek ez bakancslistás program volt, mert apró gyerekként, iskolai kirándulás keretében már járt Hollókőn. Ő maga sem érti, a tanárok miért nem vették a fáradságot a falutól nagyjából 1500 méterre levő vár meglátogatására, ami a gyerekeknek nyilván sokkal izgalmasabb, mint a fehérre meszelt házacskák között bukdácsolni a macskakövön, de egyrészt ezt a baklövést most jóvá tettük, másrészt nekem van magyarázatom a rejtélyre. Íme: az 1500 m távolsághoz tartozik vagy 250 m szintkülönbség is, ami önmagában elegendő lehet egy alulfizetett, de túltáplált tanárnak átgondolni a lehetőségeket. Másrészt lehet, hogy a várromot csak a rendszerváltás után hozták olyan állapotba, hogy élmény legyen a látogatása. Ez esetben végképp nem érte volna meg az izzadságos menet néhány ottfelejtett szikladarabért, pláne egy rakás neveletlen, égetnivalóan eleven kiskölyökkel súlyosbítva.

A vár 10 percnyi sétára van a parkolótól. Amolyan kevéssé jelentős, picike váracska ez, de azért lenyűgöző látványt nyújt a Cserhát dombjai között. A történelem során inkább adták-vették, mintsem harocoltak érte, általában 20-24 katona állomásozott itt. Volt olyan időszak, amikor mindössze 4 falubeli férfi "őrizte" az erődítményt. Ehhez képes egészen jól kipofozták, és 3000 Ft belépőjegy ellenében korrekt látogatási élményt nyújt a hely.

A másik látványosság maga Hollókő, amit amolyan működő Skanzen-nek érdemes elképzelni. Autóval alapvetően nem lehet behajtani, az egész falu 2 utcából áll. Az eredeti parasztházak egy része vendégházként funkcionál, a másik fele pedig valamilyen régi mesterséget mutat be, illetve annak termékeit árulja, mint a csipkeverő, seprű-, vagy fajáték-készítő műhelyek. Van persze pár étterem is, és mi úgy döntöttünk, hogy csattogószárnyú falepke helyett inkább ebédre költjük a zsét. Óriási adag, utólérhetetlen minőség, le a kalappal! Úgy bezabáltam a ház specialitásából, hogy kis híján oxigénpalackot kellett kéni lélegeztetéshez. De sebaj, mert úgyis izmot építek az egészből, és már csak 300 méter séta vissza az autóhoz, addig kibírom valahogy.

Azonban alig tettünk meg pár lépést, Ivi felfedezte, hogy lám, van itt egy uniós pénzekből táplált tanösvény is. Rendkívül érdekes, mert bemutatja, hogyan alakították át az itteni furfangos népek a falu végében csergedező patakot, hogy pici tavakat formázzon, ahol ők ruhát mostak és lent áztattak ruhakészítéshez. Nézzük meg izibe!
Semmi értelme nem volt vitatkozni. Ha csermely, vagy bármilyen víztest van a közelben, Ivinek látnia kell. 25 év házasság alatt nem jöttem rá, miért van ez így. Még úszni sem tud rendesen! Mondjuk abban az állapotban én sem tudtam volna fennmaradni semmilyen vízfelszínen, de az elmerülés veszélye végül egyikünket sem fenyegette, mivel semennyi víz nem volt a tanösvény pallói alatt.  Mindössze annyi nedvességet hagyott az aszályos idő a patakmederben, ami épp elegendő volt a szúnyogpopuláció berobbantásához. Azonban nem csak a víz hiányzott: én tómedret, sőt tómedernek való helyet sem láttam egyáltalán. A párszáz méter hosszú, életveszélyesen rothadásnak indult pallón kialakítottak néhány állomást, ahol korabeli fényképeken mutatták be, hogyan dolgoztak az asszonyok, térdig a tavak vizében állva. Egészen biztos, hogy ezek a képek nem itt készültek, mert a tanösvény egy keskeny völgyben futott, legnagyobb szélessége sem érte el az 5-6 métert. Nincs hely itt semmilyen tónak. Az is látszik, hogy akárhány évvel ezelőtti megépítése óta egyetlen petákot sem vesztegettek a pallók rendbentartására. Sok helyen hiányos már, beszakad az ember lába alatt, kiálló, rozsdás csavarokat kell kerülgetni, pusztulat az egész. Hasonló lehet ez a lombkorona nélküli lombkorona sétányhoz: valaki behúzott egy valag uniós pénzt, aztán elpárolgott.

Itt tudsz feliratkozni, ha akarsz értesítést az új bejegyzésekről: