Holland Tolvajkergetők

7/3/2019

Talán van, aki emlékszik még a szebb napokat megélt Tolvajkergetők csoportra. Pár fiatal, akiknek elegük lett abból, hogy az állam megszegi a társadalmi szerződést, és semmit nem tesz azért, hogy az ellopott javakat visszaszerezze, a tolvajokat megbüntesse. Ezért saját kezükbe vették az ügyek intézését.

Jeladóval ellátott csali kerékpárokat hagytak lezárva frekventált helyeken, megvárták, míg ellopják őket, hívták a rendőrséget, majd követve a jeladót, többször sikeresen megtalálták a kerékpárt, és visszatartották a tolvajt a rendőrség érkezéséig. Sajnos a történetnek csúnya vége lett: a csoportot feljelentették és elítélték önbíráskodásért, testi sértésért, egyebekért, mert az egyik tolvajt alaposan megverték, ahelyett, hogy csupán helyben tartották volna a rendőrség érkezéséig.

Hogy mi köze mindennek hozzánk?

Hát annyi, hogy a minap Emma bringáját ellopták Hága központjában. Elég mérges lettem, mert kiderült, hogy elfelejtette a lakatot rázárni. De mindegy, nem tehettem mást, másnap elkezdtem használt bringákat keresni neki a Facebook Marketplace-en. Görgetem lefelé a közelben eladó kerékpárokat, és még bőven az első 10 találat között ott vigyorog rám a mi kerékpárunk, €80-ért akár vissza is vásárolhatom. Hát jó, lehet, hogy az lesz a vége, de azért én beszélek a zsernyáksággal is, hátha tudnak segíteni.
Miután meggyőztem őket, hogy ez tutkóra a mi járgányunk, gyorsan ment minden. Másnapra leszerveztem egy találkát az orgazdával, közben minden beszélgetést, üzenetet mentettem és továbbítottam a rendőröknek. Ők a másnapi időpontban körbevették a környéket, kértek, hogy menjek be, győződjek meg személyesen, hogy valóban az én bringámról van szó, majd jöjjek ki valamilyen ürüggyel, jelezzek nekik, ők meg letartóztatják a bűnöző urat.
Így is történt, kivéve, hogy bűnöző hölgy került letartóztatásra. Gyakorlatilag 1.5 nap elteltével ismét nálunk volt a gép. Újabb 2 nap elteltével hívtak az ügyészségtől, hogy már kiküldték a levelet, amiben tájékoztatnak a tárgyalás időpontjáról, ha esetleg el szeretnék menni, de szintén levélben értesítenek a tárgyalás kimeneteléről is.

Tanulság?

Talán az, hogy az emberek az igazukat/tulajdonukat meg akarják védeni. Ha ebben a rendőrség segít, akkor minden a törvények szerint zajlik és a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket. Ha a rendőrség tehetetlen, akkor az emberek a saját kezükbe veszik az ügyeket, maguk is törvényt szegnek, és az államnak egy egyszerű lopás mellett komolyabb bűncselekményekkel is foglalkoznia kell. Emellett pedig sem az állami igazságszolgáltatásban, sem a rendőrségben nem bízik majd senki.