Graduation Ceremony

Botinak finoman szólva is elég kalandosra sikeredtek a középiskolás évek.

Kezdődött Angliában, az ashfordi Norton Knatchbull Grammar School-lal. Ez egy hagyományos brit gimnázium, szigorú öltözködési szabályokkal, a kezdő évfolyamosok szekálásával, stb., Boti nagyon igyekezett, de nem kedvelte igazán.
Innen Pármába költöztünk, ő az International School-ba került, ami egy nagy káosz volt. Nem volt elég tanár, az épület omladozott, az ennivaló csapnivaló volt. Viszont az itt töltött időszak alatt nagyjából megtanult németül, mert a kivételesen szuper és lelkiismeretes némettanár egyetlen tanulója volt.
A következő állomás a European School volt Varese-ben. Ez már egy viszonylag jó színvonalú, jól szervezett iskola, gazdag gyerekeknek. Utólag tudtuk meg, mennyit bosszantották őket a többiek, mert nekik nem vettünk Gucci zoknit, és csak egy VW Caddy volt az autónk.
Mire Boti ide beilleszkedett volna, megtudtuk, hogy Milánó helyett Hollandiába kerül az EMA, így a következő iskola a hágai European School volt.
Ide összesen 2 hónapot járt, mert ez a suli egy valódi katasztrófa volt. A tanítás konténerekben zajlott felújítás miatt, az iskola komoly pénzügyi gondokkal küzdött, és az első riportok szerint a gyermek, akinek soha nem volt gondja a matematikával, hirtelen bukásra állt.
Ez annyira abszurd volt, hogy nem is vitatkoztunk az iskolával, hanem átvittük Botit az Edith Stein nevű, valódi holland iskolába. Az volt a terv, hogy itt letelepszünk, ezért nem árt, ha rendesen megtanul hollandul. Így is történt, egy év múlva már folyékonyan beszélte a nyelvet.
Ekkor elmondta, hogy ő nem hollandiában szeretne egyetemre járni, és ezért hajlandó lenne olyan iskolába menni az utolsó két évre, ahol nemzetközi érettségit kaphat, amit elfogadnak a külföldi egyetemek. Ezt azért nem olyan egyszerű elintézni, de Ivinek sikerült: Boti a rotterdami International School tanulója lett.
Ez egy elég színvonalas iskola, ahol kicsit átejtettek bennünket, mert elegendő számú jelentkezés hiányában nem indítottak kezdő spanyol osztályt, és Botit berakták a haladó spanyolosok közé, akik 4-6 éve tanulták a nyelvet addigra (leszámítva a néhány spanyol anyanyelvű gyereket). A tanára fel volt háborodva, kifejtette, hogy ő nem tudja innen felzárkóztatni a gyereket. Mi kértünk egy kis türelmet az igazgatótól, és év végére Boti vált a legjobb spanyolossá az osztályban.
De ez még nem a vége: az élet úgy hozta, hogy Ivi Budapestre költözött, és Boti kérte, hogy ő is mehessen, ott érettségizhessen. Így került az ISB-be, ami talán a legjobb iskolája volt a kalandos gimis évek alatt, és ahol nemcsak, hogy 37 ponttal sikerült az osztály legjobbjaként érettségiznie, de teljesen beleszeretett a városba, rendesen megtanult magyarul és elhatározta, hogy Budapesten tanul tovább.