Falra mászunk

Sajnos a magyar iskolákban igen röviden mérték a húsvéti szünetet, ezért nem volt sok közös programra lehetőség a Hargitai-gyerekekkel, de Móni ötlete telitalálat volt. Egyszer, 20 évvel ezelőtt voltam valami pincében, amit átalakítottak sziklamászó klubnak, de ez a hely egy egészen más kategória.

Kb 10-15 méteres falak, rengeteg, különböző nehézségi fokozatú pálya, biztosítás, felszerelés-kölcsönzés. Vérprofi. És nem drága.

Előbb egy kisebb teremben gyakoroltak a lurkók, ahol nem kellett biztosítás, mert vastag szivacs borította a padlót. Szerintem itt is jól elszórakoztak volna akár estig is. Akinek a kis dudorokon egyensúlyozás és kapaszkodás nem jelentene elég kihívást, annak egyéb kínzóeszközök is rendelkezésre álltak. Az egyiket Boti ki is próbálta: itt két fatüskébe kell kapaszkodni, majd egymás után a feljebb lévő lukakba dugva lehet araszolni a plafonig. Az én kedvencem viszont az a két, teniszlabdányi méretű, plafonról lógó golyó volt, ahol marokkal megragadva a golyókat húzódzkodni kellett. Nem szeretnék senkivel kezet fogni, akinek olyan szorítása van, hogy itt fel tudja magát húzni.

A rendes mászóterem már látványra is lenyűgöző volt. Egyszerre két gyerkőc mászhatott, Móni és Gábor vállalta a biztosítást, én meg fényképeztem. Az az igazság, hogy a lányok szerintem ügyesebben, könnyedebben röppentek egyik fogásról a másikra, de az biztos, hogy mindenki beleadott apait-anyait.