Erik és családja


Nagyjából egy örökkévalósággal ezelőtt – 2013-ban – Ivi új tagot keresett a csapatába. Az állásra annak volt a legnagyobb esélye, aki legalább olyan okos és jóképű, mint én, plusz Veterán Mágus fokozatú MS Excel varázsló is egyben.
Ivinek végül Eric-re esett a választása, aki az első és harmadik feltételnek abszolút megfelelt, de hozzám mérhető jóképűség tekintetében enyhe csalódást okozott. Ezt a csorbát kiköszörülendő, Eric-nek csatlakoznia kellett az EMA első – és azóta is egyetlen – hóemberépítő brigádjához, és meg kellett építenie élete első hóemberét, Stanley-t.
Tehát innen az ismeretség, de arra, hogy sokat emlegett családjával is találkozzunk, mostanáig kellett várni. Emmának még megvan a különleges ruha – ruandai népviselet -, amit Eric felesége, Henrietta küldött jópár évvel ezelőtt. Még mindig jó rá, örömmel viselte aznap este.
Daniellel és Massimoval szemben is csúfosan alul maradtam a brazil étteremben, de ezúttal szentül fogadkoztam, hogy Eric-et az asztal alá eszem. Még szerencse, hogy nem tettem fel rá a házat, mert ahogy elnéztem, a hölgyek kivételével mindenki legalább kétszer több húst lapátolt be nálam.















