Emma, a tanárnéni


Tavaly novemberben, amikor a lurkók a holland iskolába kerültek, Emma benevezett egy nyelvoktató-képző kurzusra. Bizonyára a saját órái, a sport, a holland nyelv, a kiskutyával kapcsolatos teendők és a napi kerékpározás nem jelentett elég kihívást. 🙂
A kurzus (angol nyelvoktatásról beszélünk) alapesetben 2 évig tart, és 14 évesen kezdhetnek gyerekeket tanítani a közeli iskolákban, tanári felügyelet mellett.
Emma viszont olyan nagy kedvvel készült az órákra, és olyan benszülött kenti akcentussal beszéli az angolt, hogy a vezető tanár felajánlotta neki, hogy már most, az első sikeres vizsgái után elkezdheti a tanítást, ha van kedve.
2 hete már volt is egy bemutatkozó órán, amit rettenetesen élvezett. Azt mondta, végre rajta a sor, hogy megkeserítse a gyerekek életét, és először az életben nem vele történik ez.
Ma viszont már élesben tanított, két hétig készült az első órájára, de sokkal kevésbé látszott rajta az izgalom, mint vártam.
A tanfolyam egyébként hivatalos végzettséget ad, plusz, ha a választott iskolában tanít legalább 2 évet, akkor az iskola vállalja a felsőfokú tanulmányai finanszírozásának 50%-át.
Boti is szeretne belevágni, de vár vele szeptemberig, mert az ő napirendje szorosabb, és egyelőre nem fér bele (neki csak 1 éve van megtanulni hollandul, ha évveszteség nélkül akar átkerülni a holland osztályba).
Természetesen mind nagyon büszkék vagyunk Emmára, tényleg keményen dolgozik, hogy megkapja ezt a lehetőséget. A hollandok pedig – ismét – nagyot nőttek a szememben, mivel:
Jópár iskolában nemzetközi osztályokat indítanak a külföldi gyerekeknek, ami hatalmas segítség az olyan családoknak, mint a miénk. Itt 1-2 év alatt ingyen megtanulnak a gyerekek hollandul, utána „rendes”, holland osztályokba kerülnek.
Felismerik, hogy a külföldi gyerekek jó része anyanyelvi szinten beszéli az angolt, nekik pedig jól jönne ez a tudás a holland gyerekek tanításához.
Kialakítanak egy struktúrát ahhoz, hogy ez zökkenőmentesen működjön, nem ragaszkodnak a hierarchiához (elképzelhető az Magyarországon, hogy egy általános iskolában olyan 14 éves gyerekek tanítanak, akik jobban beszélik a nyelvet a nyelvtanárnál?), és az iskolát, a gyerekeket és a szülőket is érdekeltté teszik a rendszer működésében. Zseniális.
Hozzáteszem még azt, bár ez ettől a képzéstől független, hogy 18 éves korig itt az oktatás olyan mértékben ingyenes, hogy a gyerekeknek ceruzán és füzeteken kívül semmit nem kell vásárolni, mert a könyveket, szótárakat, egyéb eszközöket az iskola biztosítja.