Drezda

Korona-nyaralásunk első állomása a rommá bombázott, majd újjá varázsolt Drezda volt.

A járvány miatt bevezetett “home office” lehetőséggel élve, idén az átlagosnál hosszabb időt tölthetünk távol. Ennek túlnyomó részét természetesen Magyarországon, de Ivi régi vágya, Szász-Svájc éppen útba esett, rászántunk hát pár napot. Megérkezésünkkor a hőségre még egy napot várni kellett, városnézésre viszont ideális volt a klíma, ezért szétnéztünk Drezdában. Az odafelé úton részletesen elmagyaráztam a gyerekeknek, hogy a világháborúban a szövetségesek bosszúból szénné égették a várost, és a kommunista rendszer meg is hagyta a kormos romokat mementónak (amit én gyerekkoromban meg is csodálhattam). Ehhez képest meglepetés volt, hogy a rendszerváltás után az új vezetés minden romot eltakarított, és eredeti formájában építette újra a várost. A városközpont annyira szép, hogy teljességgel érthetetlen, miért nem hemzseg a túristáktól. Szerintünk bármelyik olasz/francia/spanyol várossal felveszi a versenyt, de – ahogy ez talán Németország egészére jellemző – alapvetően a belföldi turizmust szolgálja ki.