
Brunszvik-kastély


Sosem hallottál még róla?
Szégyen és gyalázat! Mindenki bejárta már a fél világot, azzal mégsem vagyunk tisztában, milyen gyöngyszemek rejtőznek a közvetlen szomszédságunkban, országon belül.
Ivi észrevette, hogy a Balatonról hazafelé tartva ez a hely minimális kitérővel elérhető, és hát kinek ne lenne kedve a légkondis autóból kikászálódni egy kis kastély-megtekintés erejéig a 39 fokos hőségben. Ami a tűző napon inkább 45, de ki számolja.
A lényeg az, hogy a martonvásári Brunszvik-kastélyt valóban érdemes megnézni. Először is, a bejáratnál felhúzott melléképület színvonalas, tiszta, LÉGKONDICIONÁLT, büfével, múzeummal, Agroverzum tudományos élményközponttal, egyebekkel.
Másodszor, bár a kastély jóval kisebb és egyszerűbb, mint a barokkos Festetics-kastély, a hozzá tartozó park nekem jobban tetszett. Kevésbé mesterséges, sokkal izgalmasabb, rengeteg fával és vízzel.
A kastély egyébként főképp arról híres, hogy a grófi család leányaihoz magát Beethovent szerződtették zongoratanárnak, aki így többször is megfordult Martonvásáron. A Mester ugyan nem szeretett tanítani – véleménye szerint tanítson az, aki nem tud komponálni -, de a lányokkal kivételt tett.





















