Blueberry


Aki ismer úgyis tudja rólunk, aki meg nem, annak elárulom: gyereknevelés terén elért szédítő sikereink titka a szigorú következetesség és a következetes szigorúság. Ahogyan a Nemzet Csótánya tökéletesen megfogalmazta átütő slágerében: “…amíg az én kenyeremet eszed, addig az történik, amit én akarok!”, valamint: “…üss a büdös kölyökre a lapátnyéllel!”
Nos, a fenti elvekhez igazodván, plusz a gonosz nagymama múltkori kommentjét is szem előtt tartva – miszerint nem jó ötlet a madár Emmának, mivel a madarak szemetelnek folyton-folyvást -, úgy döntöttünk, hogy a sarkunkra állunk, és megvétózzuk a madarat. Nekünk itt aztán semmiféle madár ne szarja össze a kalickát!
Azt is tudni kell azonban rólunk, hogy zord, poroszos nevelési módszerünk érző szívet, és modern felfogást takar. Így tudjuk ám, hogy az érzékeny tinédzser lélek milyen mértékben sérülhet egy ilyen durva elutasítás hatására – nekem például sosem lehetett kutyám, bárhogy könyörögtem, szüléim kérges szívét nem sikerült meghatnom. Annak érdekében, nehogy Emma az én sanyarú sorsomra jusson, kitaláltuk, hogy legyen egy kutya, ami akkora méretű, és ugyanúgy csipog, mint egy madár.
Fel is hívtam a családi tanács figyelmét, hogy a közép schnauzer minden feltételnek pont megfelel, de durván leszavaztak. Második ötletem, a törpe schnauzer sem aratott sikert. Mindenki összefogott ellenem, és előálltak azzal, hogy yorkshire-terrier lenne az igazi.
Mondtam, hogy oké, jól van, én választottam a házőrzőt anno, és megígértem, hogy nem szólok bele, milyen lesz majd a kis pörköltnekvaló energiabomba. Éppen megterveztem, hogy majd a nyári szünetben hozunk egyet Mo-ról, amikor Ivi küldött egy linket, hogy Hágában éppen volna egy yorki eladó. Belekezdtem, hogy majd inkább Magyarországról, a nyári szünetben…de közbevágott: – 13:00-ra megyünk! – Hová?? – Hát megnézni a kiskutyát!
Mind tudjuk, mi történik, amikor az ember, a felesége, meg a lánya kiskutyanézőbe megy.
Emma Blueberry-nek keresztelte, röviden Blue. Vagy Blúka.
Tünemény, tényleg. Kicsit necces volt összeszoktatni a 45x nehezebb, hihetetlenül izgatott raptorral, de mostanra nagyjából sikerült, és nincs folyamatos életveszélyben az apróság.
A kisasszonynak kellett pár kép az Instára, íme:































