BJJ

Már Ashfordban elkezdték a lurkók a ju-jitsut, és éppen kezdtek belejönni, amikor elköltöztünk Olaszországba. Ott is találtunk nekik egy remek edzőtermet, de náluk a thaibox volt a fő profil. Hágában mindenképp földharcot szerettek volna tanulni, meg is látogattunk 3 klubot, de egyik sem tetszett.

Végül egy év elteltével akadtunk rá egy szuper bjj-gym-re, Delftben. Szuper, mert minden korosztályból járnak, minden nap van legalább egy edzés, és a kommunikáció angolul zajlik, mert a tagok jó része külföldi, leginkább a delfti műszaki egyetem tanulója, vagy oktatója.
Az olaszországi tapasztalat után nem is volt kérdés, hogy a én is benevezek az edzésekre. Végre egy sportág, ahol kamatoztathatom az aputestből adódó súlyos megjelenést. Egy dolgot nem vettem figyelembe: Hollandiában én magasságilag és testsúly tekintetében is csupán alulról karcolom a középmezőnyt. Az első edzésen leginkább Botival edzettem, aki kb 30 kilóval könnyebb nálam, így a legnagyobb erőpróba az volt, hogy kibírjam valahogy az edzés végéig szusszal. Vagyis előbb az edzés negyedét céloztam meg, aztán a felét, és így tovább.
A második edzésen már nem volt ilyen szerencsém, és kaptam partnernek egy kétméteres óriást, akiről teljesen hiányzott a zsírszövet, viszont akkora csontjai voltak, mint egy elefántnak. Edzés közepére sikerült is eltörnie a bordámat pusztán azzal, hogy a vállával rám tehénkedett egy kicsit. Természetesen ez átmeneti visszaesést jelent a sportkarrieremben, de állítolag a bordatörés nem komoly történet, 8 hét alatt meggyógyul. Az elején még a nagyobb levegővétel is fájdalmas volt, mostanra már alig érzem, és még van 3 hét a 8-ból.
Botiról egyelőre nincs fotó, de Emma láthatóan élvezi a vadulást. Állítólag már a suli betonozott udvarán is földre vitt egy fiút, aki nem értette meg elsőre, hogy “mindent a szemnek, semmit a kéznek”.