Baltatobálás!

Delftben, Gáborkával már kipróbáltuk ezt az őrületet, de oda a gyerekek nem jöhettek, mert 18 év volt a korhatár. Budapesten ilyen apróságokkal nem kell foglalkozni, így az egész család kiélhette gyilkos ösztöneit.

Kiderült, hogy igenis van értelme a fiatalokat letiltani a (majdnem) véres sportról, de ne szaladjunk a dolgok elébe.

A borravalózásról Olaszországban teljesen leszokik az ember: a pincérek – de bárki más is – kifejezetten sértőnek érzik a borravalót. Meg vannak ők fizetve, nincsenek rászorulva senki adományára. De Hollandiában sem szokás, és Angliában sem a borravalóból élnek a felszolgálók, az egyéb szolgáltatások esetében meg fel sem merül az ilyesmi.
Ehhez képest, a budapesti baltadobálós recepciós a visszajáró 2000 forintot simán zsebre vágta, azzal a “vicces” kérdéssel, hogy: “Ezt úgyis nekem szántátok, ugye?”. Hát, meg sem fordult a fejünkben, de a pofátlanság annyira sokkolt, hogy csak bólintottam. Gondoltam, nem leszek paraszt, nem csinálok balhét. Az évek alatt bizonyára ennyire megváltoztak a szokások, ez van.
A baltázás egyébként szuper volt megint, Boti kenterbe verte előbb az anyját, aztán engem is. Aki nem volt még itt, és otthon, a nappaliban sem gyakorol, annak mondom, hogy a baltát viszonylag könnyen bele lehet állítani a falba, ha két kézzel markolja az ember. Így viszonylag szabályos, egyenletes a mozdulat. Sokkal nehezebb kivitelezni a sikeres dobást, ha csak egy kézzel markoljuk a nyelet. Ilyenkor a csukló össze-vissza csavarodik, a könyök is letér az ideális pályáról, szóval ehhez már sokkal több gyakorlás kell. Ha már ez is jól megy, akkor haladóknak jöhet az, hogy mindkét kézben egy-egy balta, amit egyszerre dobunk el. Az igazán menők pedig, mint én, egyszerre 3 baltával is próbálkozhatnak. Mindkét kézben egy, a harmadik pedig beszorítva a kettő közé. Ennek együtt már jó súlya van, és segít, ha az embernek elég nagy a tenyere ahhoz, hogy a középső baltát is eléri az ujjaival.
Emma az elején nehezen érzett rá a baltára, a dobócsillaggal viszont verhetetlen volt. Viki, Emma lengyel barátnője, akik véletlenül éppen Budapesten laknak, ijesztően profin bánt a baltával, az első pillanattól fogva.
Van pár szabály, amit be kell tartani, ha az ember nem akar kifejezetten mozgó célpontra dobni, vagy nincs nála elég zsebkendő az amputált végtagokból spriccelő vér felitatásához. Ilyen például, hogy a dupla pályákon, ahol két céltábla között nincs elválasztó kerítés, nem dobunk a saját táblánkra addig, amíg a párunk a másikból éppen a baltáját feszegeti kifele. Mivel tinikkel vagyunk, még ezeket a magától értetődő szabályokat is fennhangon átvesszük, elismételtetjük és rövid quiz formájában agyba vésetjük a program kezdete előtt (pl. lehet-e fejre célozni baltával? igen/nem). Nem is volt semmi probléma, egészen a végéig, amikor már másfél órája forgácsoltuk a táblákat, és mindenki csípőből hajította a szekercét. Gondolom a lazaság, meg a fáradtság játszott szerepet, amikor Emma az utolsó baltáját úgy dobta el, hogy Viki még a pályán volt. Ivett, aki anyatigrisként egyébként is mindent és mindenkit végig szemmel tartott, a szívinkfartus helyett a sikítást, majd a káromkodással fűszerezett üvöltözést választotta a feszültség levezetése képpen. Viki megúszta a baltát, Emma nem úszta meg a lebarmolást. A veszély nem volt nagy, mert Emma a saját táblájára célzott, de mégis lehetett volna komoly sérülés, ha kicsúszik a balta a kezéből, vagy Viki keresztezi a pályákat. Szerencsére megúsztuk, és levontuk a következtetést: 14 évesen még egy egyébként értelmes gyerek sem rendelkezik akkora önfegyelemmel, hogy fáradtan, a buli hevében is teljes mértékben kontrolálni tudja magát. Ezért ez a program 18 év alatt valóban nem ajánlott.