Az új év első napján - Lago di Devero

Családunk egyik felnőtt tagja szerint mi sosem megyünk sehova. (!)
Hogy ennek az áldatlan állapotnak véget vessünk iziben, kitaláltuk, hogy kirándulással kezdjük 2018-at, mert így majd jó sokat fogunk kirándulni egész évben.

Szilveszter este ezért korán lefeküdtünk, hogy másnap időben tudjunk indulni a svájci határ közelében lévő hegyek közé. Beáldoztuk a tüzijátékot, meg az éjféli köszöntéseket, de nagyon megérte.

Ami pici hó nálunk esett, az mostanra teljesen elolvadt, de reménykedtünk, hogy az Alpokban akad majd mutatóban valamennyi. Bedobtunk pár szendvicset, téli ruházatunk egy részét, meg az energetikusabb ebet a kocsiba, és tökéletesen szürke, borongós ködben útnak indultunk. Nem hibáztattuk a gyerekeket, hogy nem akartak velünk tartani. Mi is csak azért ragaszkodtunk a tervhez, mert egyébként sose megyünk sehova.

A kétórás út első másfél órájában a köd csak sűrűbbé vált. Olyannyira, hogy még az olaszok is bekapcsolták a ködlámpát, pedig már kezdtem gyanakodni, hogy használata itt törvénybe ütközik.

Kb 50 méterre lehetett látni csupán a nagy szürkeségben, ezért amikor végre a köd fölé kerültünk, szinte sokkolt a hatalmas, behavazott csúcsokról visszaverődő, szikrázó napfény. Mindjárt jobb kedvünk kerekedett. Kár volt előre aggódnom, a hegyi utak mindenhol szárazra voltak takarítva, gond nélkül értünk Alpe Devero-ba. Ez is egy a rengeteg olasz síközpont közül, de szerencsére a kisebb, kevéssé ismert fajtából. Ezért nincs tömeg, tolongás, hangzavar. Vannak sífutásra alkalmas részek is, és nagyon sok, jól jelölt túristaút kanyarog a környező pici tavakhoz. Ivi egy mesterséges tavat választott megtekintésre, mivel a gugli fantasztikus képeket mutatott róla, és mert pillanatnyi fizikai állapotunknak megfelelő távolságban volt.

9 év Anglia után alig vártuk, hogy igazi, méretes havat lássunk, és nem is kellett csalódnunk: még a letaposott ösvényeken is előfordult, hogy fél méternyit omlott alattam a hóréteg, máshol pedig a szél több méteres torlaszokat emelt.

Nem is tudom volt-e már olyan túránk, ahol nem tévedtünk el. Mindenesetre most elsőre odataláltunk a tóhoz, bár tény, hogy Ivi az első pillantban azt hitte, nem jó helyen járunk. Amit láttunk, az picit sem hasonlított a gugli-képekre: nyoma sem volt a kék vízű tónak, ami egy csodálatos, pici szigetet ölel körbe. Ami elénk tárult az egy nagy lapály, közepén egy pici dombbal, és mindent vastagon borított a hó. A lapályon túrázók és sífutók mászkáltak keresztül.

Természetesen ez volt a “mi tavunk”, csak befagyott, és esett rá egy méternyi hó. Így is elég jól néz ki, de azért érdemes olvadás után is eljönni.