Átmeneti szálláson

5/2/2021

Kárörvendők ne örüljenek, és az érettünk aggódók is megnyugodhatnak: egyelőre nem váltunk hajléktalanná. Mindössze arról van szó, hogy rommá ázott az emelet, és végre megjavítják a károkat. Emiatt kellett kiköltöznünk átmenetileg.

A tavalyi, 6 hetes nyaralásból megérkezvén észleltük, hogy a konyhában a parketta felpúposodott, a nappali plafonján foltok jelentek meg, az elektromos helyiségben pedig víz csepeg a biztosíték táblára. Alaposabban megvizsgálva, az emeleti fürdőszba falain is nedvesedés mutatkozott. Hívtunk vízszerelőt, kiderült, hogy 2 különböző káresemény van: a konyhában, az azonnali forróvizet biztosító, pici bojler alja szétnyílott, és innen folyamatosan víz folydogált a parketta alá, plusz a fürdőszobából is szivárog a víz, aminek egy része a csőrendszeren keresztül, a ház átellenes részében, egy emelettel lejjebb lévő elektromos helyiségbe vezetődik. Ezért esélyünk a zárlatból keletkező lakástűzre jelentősen megemelkedett.
Egyik kárról sem lehet megállapítani, mikor keletkeztek, de valószínű, hogy még az előző tulajdnos idejében kezdődtek.
A konyhai kárrendezést a biztosító egyből bevállalta, hurrá. A fürdőszbához szivárgás-felmérő, kurta drága vizsgálatot rendeltek, ami mindenféle hightech műszerek segítségével, bontás nélkül kideríti, hol ered a baj. Ez meg is állapította, hogy egy, a wc mögött futó, vízelvezető cső szivárog. Királyság, ezt szintén fedezi a biztosítás, mármint a hiba javítását is, és az okozott kár javítását is. Küldték is a vízszerelőt, hogy bontsa szét a falat, javítsa ki a hibát. Jött is, szét is bontotta a falat, megvizsgálta az összes csövet, és kijelentette, hogy ott bizony semmilyen szivárgás nincs. Mármint, minden vizes a környéken, de nem onnan jön a víz. Oké. Újabb hightech vizsgálat. Ez megállapította, hogy a víz a zuhanytálca és a kád körüli szilikon-szigetelésen át szivárog, amikor ezeket használjuk. Mivel a szigetelés nem szigetel rendesen. No, de annyi, hogy átáztatja a beton födémet, meg átcsurog a ház túlsó végébe, az elektromos szekrénybe?? Annyi bizony, a technika nem hazudik, és ők sem értik az első vizsgálat miért nem ezt mutatta.
Hát ez nagy baj, mert ugyan a problémát könnyen lehet orvosolni, csak új szigetelést kell kenni mindenhova, de sem ezt, sem a károk helyreállítását nem fedezi a biztosító, mivel szigetelést nem biztosít.
Mindegy, majd lassan megoldjuk, legalább megvan a probléma oka. Hívtam szerelőt, aki 10 perc alatt kicserélte a szilikont mindenhol, 85 euróért.
Eltelt pár hét, és látjuk ám, hogy nappali plafonján, éppen a fürdőszoba alatt újabb foltok jelentek meg. Néhol már a festék is elkezdett mállani, és a ház oldalán kívülről is láthatóvá vált egy óriási folt. Szóltam a biztosítónak, hogy valami nem okés. Ismét kiküldték a szivárgásérzékelős bandát, immár harmadszor. Ezúttal a technika az mutatta, hogy a kád mögé beépített, állandó nyomás alatt álló vízcső a ludas. Ezért mégis fedezi a biztosító a javítást.
Januárban ki is kapták a kádat, meg, ha már ott voltak, a zuhanytálcát is. Abból ítélve, hogy legalább 4 szakaszon kicserélték az eredeti rézcsöveket modern, teflon bevonatú, műanyag csövekre, arra tippelek, hogy a szivárgás-detektálás ezúttal sem volt tökéletes, de ezen már meg sem lepődtem. Leverték és felszedték az összes csempét a fürdőszbában, a kádat, és a zuhanykabint meg berámolták a hálószobába.
Ebből volt egy kis konfliktusunk a biztosítóval, mert panaszt tettem, hogy folyamatos kalapálás mellett nem lehet dolgozni, meg tanulni (covid, home office, hello!), valamint nehéz úgy aludni, hogy a házban 8 darab ipari ventilátor szárítja a padlót 24 órában, és a hálóban pedig egy szétbontott fürdőszobát kell kerülgetni.
Pluszban kiderült, hogy a szivárgó víz nem tudja, hol a fürdőszoba határa, és beszivárgott 2 másik szoba alá is, ahol berohasztotta a hajópadlót, ezért az is kuka. Így a kárrendezés értéke már akkora, hogy törvény szerint ki kellett jelölni egy független szakértőt, aki mindent ellenőriz újra. Nos, ezzel az emberrel sikerült megbeszélni, hogy a biztosító béreljen nekünk egy átmenti szállást a munkálatok idejére, vagyis 4 hétre.
Itt tartunk most, ezért költöztünk ki a házunkból. Az átmeneti szállás nagyon jó helyen van, 5 percre a tengertől, egy nemzeti park határán. Mindenkinek saját szoba, még szauna is van az emeleten, szóval igazán nem panaszkodhatunk. Ha elárulom, hogy mindezért a biztosító majdnem 7000 eurót köhögött ki, akkor meg tényleg nem.
Még 2 hetünk van itt, és reményeink szerint a tökéletesen megjavított, újrafestett, új fürdőszobával felszerelt házikónkba térhetünk vissza május közepén.