Amszterdami dili és esti hajótúra

Hollandiában nincs vízesés, mert viszonylag kevés a domborzatilag hegynek, vagy dombnak, vagy tök lapos síkság kivételével bármi másnak nevezhető képződmény. Így maradt a másik kedvenc: a hajókázás. Ivi be is nevezett minket egy olyanra, ami Amszterdam esti fényeit hivatott bemutatni csatornaperspektívából.

Előtte azonban beugrottunk egy illúzió-múzeumba, ahol furfangos módon megfestett falak mellett fényképezve a síkbeli ábrázolás első pillantásra térbelinek tűnhet. Jó móka volt, rég láttam a Papáékat ennyit bolondozni.
Utána a Sea Palace nevű, úszó kínai pagodának álcázott étteremben ebédeltünk. A hatalmas épület teli volt vendéggel. A helység olyannyira autentikus volt, hogy gyanítom, a mi pincérnőnket egyenesen a kommunista pártvezetés küldte a hanyatló nyugat megmentésére. Ez a gondolat akkor fogalmazódott meg bennem, amikor kedves és szívélyes felszolgálás helyett a hölgy egyszerűen a kezembe adta az összes tányért és evőeszközt, hogy osszam szét a többieknek. Kisvártatva visszajött, és “szalvéta!” felkiáltással lerakott egy adag szalvétát az asztal végére. Magától értetődő volt, hogy majd mi szétosztjuk egymás között azt is, mivel ő bokros teendői miatt ezzel nem ért rá foglalkozni. Szerencsére az étel nem volt rossz, mert úgysem mertem volna reklamálni.
A hajón az idegenvezető minden látványosságról mesélt valamit. Rögtön az elején van egy hűtőszekrényekből és mosógépekből épített, jóvágású torony, melynek megalkotásával a kortárs művésznőnek az volt a mondanivalója, hogy manapság már észre sem vesszük, mennyi energiát fogyasztanak a háztartások, és erre jó lenne kicsit odafigyelni. Vagy valami ilyesmi.
A gyalogátkelők piros és zöld figuráinak üzenete pedig egyrészt az, hogy végre ők is szembe nézhessenek egymással, mert ez ugyebár sosem történik meg, hiszen a valóságban vagy az egyik világít, vagy a másik, de sosem egyszerre, másrészt pedig a figurákat naponta egyre közelebb tolják egymáshoz, így az év végére éppen összeérnek, találkoznak, talán kézen is fogják egymást és elballagnak a naplementébe.
A pók és a pitypang virágok tetszettek nekem a legjobban, de pont nem emlékszem, hogyan kerültek ezek oda.